Káposztás nokedli gyömbéres csülökkel

Tegnap főztem ezt a gazdag ételt, mert kellett a Székely Konyhába, de nem bántam meg, mert nagyon finom lett, és még mára is maradt belőle. Igazából az úgy volt, hogy a megyei önkormányzat hirdetett egy káposztásételfőző-versenyt, amire felbiztattam Ilusékat Ülkéről, hogy nevezzenek be. Megtették, de jelezték, hogy az ételről nincs fotó, természetesen, azonnal ajánlkoztam, hogy elkészítem és lefotózom, főleg miután megtudtam, hogy ez egy olyan étel, amit Bangó Margit készített valamilyen főzőshowban. Pontosabban ez már nem olyan, mert Ilusék kicsit igazítottak rajta a saját ízlésük szerint, én viszont igyekeztem az ők utasításait minél pontosabban betartani. Nem bántam meg, mert egy igazi ínyencség készült el, talán igenis gazdag az én ízlésemhez. Mindenképp finom volt, a fiamék is nagyon szerették. Ja, és majdnem elfelejtettem a lényeget: ezzel az étellel az Ü.S.T.B.E. csapat második díjat szerzett a csíkszépvízi káposztafesztiválon.

Zöldborsófőzelék tükörtojással

Mostanság nagy divat lett újragondolni az ételeket. Nincs is ezzel különösebben semmi bajom mindaddig amíg az újragondolt étel hasonlít az eredetihez mind ízében mind állagában. Akkor kezd gondom lenni ezekkel az újragondolásokkal, amikor teljesen más étel lesz belőle, mint az eredeti, meg azt is gondolom, hogy vannak ételek, amiket egyáltalán nem kell újragondolni. Ezt a zöldborsófőzeléket viszont most újragondoltam, és a végeredménnyel fölöttébb elégedett vagyok.

Almaleves, ahogy "mű szoktuk"

Az őszt többek közt azért is szeretem, mert ilyenkor lehet készíteni ilyen igazi, finom almalevest. Igen, mert ilyenkor frissen érett az alma, lédús és zamatos, ráadásul bőséggel lehet kapni bárhol. A képen látható leveskét sem spiláztam túl, nem gondoltam újra, hanem pontosan úgy készítettem, ahogy édesanyám, nagyanyám, de talán még dédanyám is készíthette hajdanán. Szóval, ezt "mű" így szoktuk, akinek megtetszik, bátran elkészítheti, nem vall szégyent vele.

Fokhagymás pulykamáj

A májat nagyon sokféleképpen el lehet készíteni, így még nem volt ezen a blogon. Ennek az elkészítési módnak a nagy előnye a gyorsaság, vagyis gyakorlatilag, ahogy kitaláltuk, hogy fokhagymás májat készítünk, el addig, hogy tálaljuk, bőven elég fél óra. Ja, és még egy nagyon lényeges dolog, ez itt most épp pulykamájból készült, de bármilyen májat el lehet készíteni ebben a változatban. Mondjuk a borjúmájat ajánlatos előtte egy éjszakával fokhagymás tejben vagy joghurtban áztatni. 

Rădăuți-i csorba

Megint egy népszerű csorba, amit sokan összetévesztenek a hamis pacallevessel vagy a csirkeragulevessel. Ennek oka, hogy mindhárom leves főleg csirkehúsból készül, de a Rădăuți-i csorba készülhet más szárnyas húsából is, míg a másik kettő nem. Ezen kívül a hamis pacallevesben lényegesen kevesebb a sárgarépa, és jelentősen több a paprika a csorbához képest; a csirkeraguleves alapvetően egy édes leves tárkonnyal fűszerezve, a csorba viszont határozottan savanyú és nem jár bele tárkony. Most, hogy már tudjuk a különbségeket, gondolom, jöhet a recept is.

Gyümölcsös dolma

Tavaly kisároskánkban az örmény napokon találkoztam egy igazi, Örményországból érkezett örményasszonnyal, Anahitnak hívták. Mivel az eseményre azért voltam meghívva, hogy mutassam be a dalauzi - örmény édesség - készítésének titkait, egyértelmű, hogy a hölggyel is legfőképp az ételekről csevegtünk. Nyílván magyarul, mert mint utóbb kiderült, ő éveken át a magyarországi örménykonzulátuson dolgozott, így eléggé jól beszélte a nyelvünket. Szó, szót hozott, és kiderült, hogy én is szoktam dolmát készíteni, de azt is megtudtam tőle, hogy az örmények mindenféle töltött zöldséget dolmának neveznek, így a töltött káposztát is. Elmondtam neki, hogy a városkánkban élő örmények a karácsonyi káposztájuk közé aszalt szilvát is szoktak rakni, mire ő lelkesen magyarázni kezdte, hogy az őshazában most is úgy főzik, de tesznek még bele birsalmacikkeket is, és nem savanyított káposztából készítik, hanem édesből. Képzelhetitek, hogy amint a rendezvény véget ért, azon voltam, hogy mielőbb megfőzzem ezt a különleges dolmát. De mielőtt vázolnám az elkészítési módozatát, annyit elárulok, hogy a családban nem aratott osztatlan sikert, a lányoknak, vagyis a lányomnak, a menyemnek és nekem ízlett, a fiam morgolódva bökdöste ki a tányér szélére a gyümölcsöket és a mazsolás öntetből sem kért. Ettől még szerintem nagyon finom, csak van, aki nem szereti a töltelékkel az édes ízeket.

Vegyes paprikasavanyúság

Ez az a savanyúság, amit minden évben többször is elkészítek, mert az első adagot csak úgy becsemegézzük. Aztán utána készítek még egy adagot, amiből jó eséllyel jut a téli hónapokra is. Lényeg, hogy nagyon finom, egyszerű elkészíteni, ínyességét pedig a sokféle paprika adja. Nos, amíg még lehet a piacon paprikát vásárolni, ne habozzatok elkészíteni. 

Káposztasózás télire

Ez a kép sem mostanában készült, de mivel kellett valami jó fotó annak illusztrálására, milyen szép lesz a jól savanyított káposzta, hát előbányásztam a tavalyelőtti képet. Azért azt, mert akkor készítettem fotót a frissen érett káposztámról, amit már az új módszer szerint tettem el. No, nem kell megrémülni, mert csupán néhány apróságban tér el attól, ahogyan korábban készítettem, de ezek annyira fontosak, hogy külön posztot szánok neki. Ugyanis ezek szavatolják a savanyú káposzta  és a káposztalé állandó minőségét, ezektől az apróságoktól lesz minden évben finom mindkettő, és nem kell sopánkodnunk télen, bezzeg a tavalyi káposztalé valamitől sokkal finomabb volt. De vegyük szép sorjában az egészet. 

Vaníliás linzerkoszorú (nagy adag)

Minap valaki rákérdezett, miért nem blogolom be azokat a finom sütiket, amiket a fiam lakodalmára sütöttem. Nos, ennek több oka is van, egyrészt nem mindegyikről készült fotó, másrészt nem mindegyikről készült jó fotó. Aztán mivel a fiam lagzija után még egy rendben megsütöttem szinte mind ugyanazokat a sütiket a menyem bátyjának a lagzijára, igyekeztem fotókat készíteni, s így teljesíthetem az ismerősöm kérését is. Erről a linzerkoszorúról azt kell tudni, hogy egy nagyon kiadós változat, igazi lakodalmi mennyiségű süti lesz a megadott adagból, ezért ha csak úgy a családnak sütjük meg, osztani kell a mennyiségeket. Nekem viszont akkor sok kellett, ezért addig keresgéltem a szakácskönyveimben és a gasztroblogokon, míg két változatból szó szerint összegyúrtam ezt a verziót. Az egyik recept ugyanis csak tojássárgáját adott meg a tésztához, a másik pedig csak tejfölt, a kettőt keresztezve a duplájánál is nagyobb mennyiségű liszttel összegyúrva lett ez a verzió. 

Gulyáskrém házilag

Az a helyzet, hogy idén nagyon megcsúsztam a befőzésekkel, talán ennyire még egyik évben sem. Megvan ennek is a magyarázata, a nyáron annyit utazgattam, kirándultam, lakodalmaztam, mint korábban egyik évben sem. Igyekszem behozni a lemaradásaimat, ezért szedegetem elő a régi receptjeimet így kora reggel, hogy amikor sor kerül egyikre vagy másikra, ne kelljen sokat keresgélni sem a receptjeim között, sem a régi blogomon. A gulyáskrém is tervben van még idén, s bár ez a fotó eléggé gagyi, posztolom, hogy szem előtt legyen - legfennebb, ha kész a friss gulyáskrém, készítek új fotót, oszt kicserélem.

Mustár házilag

Na szóval, engem is elkapott "mustárláz"! Nem kell valami furcsa kórságra gondolni, mindössze arról van szó, hogy minekutána Boros Valika megosztotta a mustárkészítésről szóló posztját az Erdélyi Ízőrzők csoportban, úgy tűnt, ez egy olyan recept, amit én is el tudnék készíteni. Mert az az igazság, hogy korábban is szembefutottam már az internetes gasztrovilágban mustárreceptekkel, de valamiért egyik sem vonzott, mindegyikben volt valami olyan hozzávaló, ami nekem épp nem volt, vagy kellett hozzá valami olyan eszköz, ami szintén nem volt nekem. Valika receptjéhez viszont mindenem volt, ráadásul olyan egyszerűnek tűnt, hogy bátran nekifogtam. A végeredmény lenyűgöző volt: életemben nem ettem ilyen jóízű mustárt! Pontosabban, olyan volt, mint azok a mustárok, amiket gyermekkoromban kenyérre kenve is megettünk jó szívvel, s igazából azóta is azt az ízt keresem minden mustárban, amit megvásárolok. De mostantól változott a helyzet, ezentúl nem veszek soha többé mustárt, de annál több mustármagot vásárolok, és mindig, minden alkalomra finom, friss mustárt készítek, hiszen minimális munka vele. Annál is inkább, mert a Valika receptjéből én kiiktattam a legmunkásabb fázist, vagyis a botmixerrel összezúzott mustármagokat nem leves-szűrőn át passzírozom, hanem passzírozógéppel. Az én régi kézi meghajtású passzírozógépemnek ugyanis van annyira sűrű rostélya, mint a leves-szűrő, így hát az első siker után, amit még szűrőn passzíroztam át, rögtön újabb adagot készítettem elő, és ezt már passzírozógéppel pépesítettem. Pontosabban a kiázott mustármagot előbb beleraktam a késes aprítóba, ott pépesítettem, fűszereztem, aztán átnyomtam a kézipasszírozómmal az egészet, végül botmixerrel selymesítettem. Így is nagyon jó lett, viszont, akinek nincs kézi passzírozógépe, vagy nincs hozzá sűrű rostély, az jobb, ha szűrőn át passzírozza, ahogy Valika ajánlja.

Csípős ketchup

Régóta főzök ketchupot, lényegében azóta, ahogy kiderült, a lányom nagyon szereti a ketchupot. Pontosabban kisiskolás korában bármihez képes volt ketchupot enni, emiatt irrdatlan mennyiségeket kellett vásárolni belőle, én pedig ahányszor megnyitottam egy ketchupos tubust, mindig gyógyszer szagát éreztem. Emiatt mindig dühös is voltam, s mindig kiosztottam a lányom, amiért sok ketchupot eszik. Aztán egy alkalommal a zöldségesnél épp arról folyt a csevegés, ki, hogyan készíti a zakuszkát, mert épp zakuszkaszezon volt, amikor az elárusító elmondta, hogy ő még csak egy kis ketchupot akar eltenni. Nosza, egyből érdekelt a receptje, amit készségesen le is írt, én pedig azon nyomban meg is vásároltam a hozzávalókat. Hanem amikor kezdtem összerakni, valamitől az az érzésem támadt, hogy az úgy nagyon híg lesz, sokat kell majd főznöm, hogy besűrűsödjön, emiatt tettem bele néhány szál sárgarépát és zellert is. Nem bántam meg, mert nem csak az állagán javított, de az íze is jobb lett tőle.

Mexikói chilis bab

Úgy tűnik, eljött az ideje annak is, hogy ezt a pompás ételt beblogoljam. Ugyanis tegnap este az Erdélyi Ízőrzők csoportban az egyik csoporttag mexikói ételek felől érdeklődött, mivel mexikói vendéget vár és neki szeretne kedveskedni vele. Ám, mielőtt vázolnám a receptjét, jöjjön egy kis sztorizás arról, hogyan tanultam meg ennek a pompás ételnek a készítési módját! 

Töltött őzláb sajtmártással

A minap meglátogatott Árpi bácsi, a gombakirály, és hatalmas zsákjában lapult néhány őzlábgomba is. Nosza, lecsaptam rá, és azonnal megvásároltam a készletet, hiszen az egész család szereti a finom erdei gombát, az őzlábat különösen, hiszen kirántva bármilyen rántott húst überel. Legalábbis szerintünk. Most is így tettem, a nagyobb kalapokat szezámmagos panírban kirántottam, egy kis friss salátával egy-kettőre el is tüntettük, a kisebb, még nem egészen kinyílt kalapokat pedig betettem a hűtőbe, hogy majd abból is készítek valamit. Azt tudtam, hogy tölteni fogom, azt viszont nem, hogy mivel, hogyan. Aztán egyet térültem-fordultam a kedvenc üzletemben, ahol a hűtőpultból nagyon mosolyogtak rám a Karpaten Milk sajtjai, és én úgy gondoltam, föltétlenül vennem kell belőlük. Így hát vettem egy trappistát, egy Tilsitet - ami érlelt félkemény sajt -, és egy füstölt érlelt sajtot. Hazafelé pedig már készen is volt a "haditerv": sajtos-sonkás-zöldséges tölteléket készítek, azzal töltöm meg a gombákat, és sajtmártást készítek mellé. Ám, mielőtt vázolnám, mit is, hogy is csináltam, még elmondanám, hogy a Karpaten Milk egy sajt és tejtermék kisüzem, ehejt a szomszédfaluban, Tekerőpatakon, ahol svájci technológiával készítenek nagyon jó minőségű sajtokat. A kézműves sajtok mellett, az ő sajtjaik a kedvenceim. Van belőlük mindenféle fűszerezésben, és ízesítésben, olyan is, amit elképzelsz, de olyan is, amit el se képzelnél.

Húsgombóccsorba

Igazi vasárnapi levest hoztam, amiből érdemes annyit készíteni, hogy jusson hétfőre is. Amúgy a húsgombóccsorba az egyik klasszikusa a román konyhának, ma már Székelyföldön sincs olyan vendéglő, ahol ne lenne étlapon ez az ízletes leves. A csorba szót egyébként amolyan gyűjtőfogalomként kezeljük, többnyire azon levesek megnevezésére, amelyek savanykás ízűek, sok és sokféle zöldséget, na meg húst is tartalmaznak. Sokan úgy tudják, hogy a csorba román étel, de a gasztronómusok szerint a török hódoltság idején terjedt el a Balkánon, a corba, corbasi, corbalar szavak ugyanis törökül levest jelentenek. Tény viszont, hogy Erdélybe román vidékekről került be a magyarok, szászok, székelyek konyhájába, viszont igencsak megkedveltük. Míg az 1950-es években a Székelyföldön ritka ételféleség volt a csorba, addig ma lakodalmak, családi ünnepségek kedvenc levese.

Szőlős csirkemell

Igaz, hogy ezt az ételt nem nagyanyámtól tanultam, nem is édesanyámtól, de olyan régóta főzöm, hogy arra sem emlékszem, hol, mikor, kitől tanultam. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy annyira kedvenc ez nálunk - főleg a lányom szereti nagyon -, hogy noha sokszor megfőztem, mégsem sikerült soha képet készíteni róla és beblogolni. Aztán volt egy időszak, amikor nem igazán volt kedvem ezt az ételt főzni, mert nagyon rossz emlékeket idézett. Ugyanis amikor a lányom maduláját kivették, ezzel vártam haza a kórházból, de szegény még egy falatot sem tudott enni belőle, annyira fájt a torka. Én meg azért nem ettem belőle, mert egyszerűen nem esett jól semmilyen étel, látva, hogy szenved a műtét után. Na, de azóta évek teltek el, és ismét főzöm, legutóbb a múlt héten volt terítéken nálunk.