Ha már a sárgaborsóból készült ételeknél tartunk, íme, még egy jó téli leves! Ami pedig az elkészítését illeti, annyit elárulok, hogy az alábbiakban a hagyományos változatot, vagyis azt írtam le, ahogy "mű szoktuk", de újabban én kicsit eltérek a hagyományoktól és másként készítem. Magyarán, úgy vélem, hogy a sárgaborsó önmagában is eléggé "lisztes", nem szükséges sűríteni rántás hozzáadásával, így egyszerűen kihagyom belőle a rántást, helyette csupán egy kis hagymát pirítok rá. Különösebben pürésíteni sem szoktam, hiszen a sárgaborsó, főleg, ha előző este beáztattuk, épp annyira szétfő, hogy kellően krémes legyen a leves. Ja, és még valami: ezt is kaprosan készítem.
Hozzávalók
A leveshez: 50 dkg sárgaborsó, 1 füstölt csülök (kb. 1 kg-os), só, szemes bors, szárított kaporszár, 1-2 cikk fokhagyma.
A hagymás rántáshoz: 1-2 evőkanál liszt, 1 evőkanál zsír, 1 kisfej hagyma, pirospaprika.
Elkészítése
1. A sárgaborsót előző este megpucoljuk és hideg vízben beáztatjuk.
2. Másnap a borsót, a füstölt csülökkel együtt, hideg vízben főni tesszük.
3. Ha felforrt, ízlés szerint sózzuk és fűszerezzük szárított kaporszárral, teatojásba tett szemes borssal, illetve zúzott fokhagymával, majd lassú tűzön addig főzzük, amíg a hús leválik a csontról.
4. Ha a csülök megfőtt, kiemeljük a levesből, kicsontoljuk, kockára vágjuk és visszatesszük.
5. Elkészítjük a hagymás rántást: egy kanál zsíron pirítani kezdjük a lisztet, amikor szép világos zsemleszínű, beletesszük az apróra vágott hagymát, és tovább pirítjuk, míg a hagyma is pirulni kezd. Ekkor megszórjuk pirospaprikával, felöntjük hideg vízzel, és berántjuk vele a levest.
6. Tálaláskor tejfölt adunk mellé.
Jó tudni!
• Hogy a rántás ne legyen csomós, szórjunk bele pici sót!
• A rántást mindig hideg vízzel töltsük fel!
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése