Ezt a csodakiflit az ülkei Demény Tündével sütöttük még húsvét előtt, de úgy döntöttem, beblogolom, hiszen számos családi esemény várható májusban, amelyeken jól fog a sütemény. Ugyebár ekkor vannak a ballagások, elsőáldozások, van, ahol a konfirmálás is ebben a hónapban van, de lehetnek érettségi-találkozók, kortárs-találkozók, sőt lakodalmak és keresztelők is. Ezek az események a legtöbb család életében vendégeskedéssel járnak, a vendégfogadásra pedig nincs jobb falnivaló, mint a sütemény. Tünde sütije pedig nagyon finom, és elkészítését videón is megnézhetitek.
Hozzávalók
A kiflihez: 1 kg liszt, 1 tojás, 1 evőkanál só, 5 dkg élesztő, 1 kiskanál cukor, 5 dl tej, 3 dl olaj.
A töltelékhez: tetszés szerint száraz félkemény sajt, mogyoróvaj vagy kemény lekvár.
A lekenéshez: 3-4 tojássárgája, méz, illetve szezámmag és reszelt sajt.
Elkészítése
1. A fél liter langyos tejben feloldjuk előbb a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt – meleg helyen megkelesztjük.
2. Egy tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, a tojást, az olajat és a felfuttatott élesztőt, majd ruganyos tésztát gyúrunk belőle.
3. A begyúrt tésztát két részre osztjuk, egyik részből sós kifliket készítünk a másik részből pedig édeseket.
4. Ahhoz a tésztához, amelyikből sós kiflit terveztünk, hozzágyúrunk még kevés sót.
5. A sós masszát négy részre vágjuk, az egyes részeket gombóccá gyúrjuk, majd vékony kerek lapokká nyújtjuk.
6. A kerek lapokat előbb négy részre vágjuk, majd minden körszeletet még négy részre osztunk.
7. A keskeny, háromszög alakú körszeletek szélesebbik oldalára kicsi sajtkockát teszünk, majd a csúcs irányában felgöngyöljük.
8. A megformázott kiflicskéket lekenjük tojássárgájával és szezámmagba forgatva, sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk egymástól tisztes távolságra, hogy legyen hely a növekedésre.
9. A tepsit előmelegített sütőbe toljuk és szép világosra sütjük.
10. Ugyanígy járunk el az édes kiflicskék esetében is, annyi különbséggel, hogy a tésztához nem gyúrunk sót, és a megformázott kifliket mézes tojássárgájával kenjük le.
Jó tudni!
• A sós kiflimasszából, ha vastagabbra nyújtjuk, különféle formákat is vághatunk, amiket tojással lekenve és reszelt sajttal megszórva sütünk meg.
• A kiflitészta más töltelékkel is tölthető.
• Ha nem 16 részre osztjuk a kört, hanem csak nyolcra, nagyobb kiflik lesznek, és akár iskolás gyerekeknek is csomagolhatjuk tízóraira.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése