Bő három hónapnyi tévézés után rájöttem, nem is olyan egyszerű kiállni a kamerák elé, és ott főzni. Legfőképp azért, mert így meglehetősen exponálva van az ember, és bizony ez idő alatt kaptam hideget is meleget is. Az elismerés az mindig jól jön, hiszen annál jobb sincs, mint amikor ismeretlen emberek leszólítanak az utcán, "láttam magát a televízióban, olyan jókat főzött" felszólítással, vagy ismerősök küldenek aprócska ajándékokat. Így kaptam például fakanáltartót és vastag kesztyűt, amivel a sütőbe lehet benyúlni. A minap egy aranyos bácsika szólított le az utcán azzal, hogy vannak neki fémből készült kiszúrói, amivel különféle süteményeket lehet készíteni és nekem akarja ajándékozni, hiszen azokat még a nejének készítette, aki sajnos már távozott az élők sorából, ő viszont olyan személynek akarja ajándékozni, aki biztos, hogy használja és értékeli. Annál is inkább, mert ő készítette a nejének még azokban az időkben, amikor nem lehetett az üzletekben kiszúrókat vásárolni. Viszont nem csak elismeréseket kapok, hanem negatív kritikákat is, az egyik úgy hangzott, hogy csak ósdi ételeket tudok főzni, nem merek mutatni valami újszerűt, valami trendit. Nos, a fenti filmecskén megmutattam.
Kedves Alíz, én pedig arra bíztatlak, hogy maradj meg a régi ízek őrzőjeként, és sok finom, ízletes, tápláló ételt ments meg az utókor számára. Ma már a világ minden tájára eljutunk, hozunk haza "ízeket", fűszereket, főzési technikákat, kulináris különcségeket. Pedig az igazi érték ott van a régi, tradícionális konyhában. Üdvözlettel I.
VálaszTörlés