Amint a korábbi bejegyzésemben is jeleztem, nemrégiben Szakács Magdika lovagtársammal főztem együtt a Csíkszépvízi Idősek Otthonának a konyháján. Magdika lovagtársam és a közös főzés most azon jeles alkalomból történt, hogy ott forgattunk a Hargita Stúdió stábjával a Székely Konyha Magazin című főzőműsorának. Kérésünk az volt, hogy mutasson valami hagyományos, jellegzetesen csíkszépvízi ételt, ő pedig úgy döntött, hogy készítsünk egy székelygulyást - hiszen ez az étel is mindjárt jellegzetessé válik, ha szépvízi káposztából készül - és főzzünk hozzá egy fehér levest, amit téli időszakban igencsak népszerű a településen. Igaz, többnyire tejföllel készítik, viszont Magdika ez alkalommal egy érdekes tojásos sűrítési eljárást is megmutatott, amire érdemes figyelniük főleg azoknak, akiknek a családjában laktózérzékeny személy van.
Hozzávalók
A leveshez: 30 dkg, füstölt házikolbász, 2 sárgarépa, 1 petrezselyem, 1 kis fej hagyma, 5-6 közepes burgonya, 1-2 cikk fokhagyma, 1 evőkanál tárkony, 1 evőkanál zsír, só.
A habaráshoz: 1 tojás, 1 kiskanál ecet, fél kávéscsésze víz, pici cukor.
Elkészítése
1. A zöldségeket megpucoljuk, a hagymát, a sárgarépát és a petrezselymet apró kockára vágjuk, a burgonyát nagyobb kockákra daraboljuk, a fokhagymát és a tárkonyt finomra aprítjuk; a kolbászt felkarikázzuk.
2, Az evőkanál zsíron megdinszteljük a sárgarépát és a petrezselymet, majd a hagymát, feltöltjük vízzel, felforraljuk, sózzuk, és néhány percet főzzük.
3. Ekkor hozzáadjuk a burgonyát, majd amikor már majdnem megfőtt, beletesszük a kolbászt, és addig főzzük, míg az is megfő.
4. Ízesítjük a fokhagymával és a tárkonnyal, majd elkészítjük a habarást – a tojást kevés ecettel és cukorral, valamint fél kávéscsészényi vízzel felverjük –, és az edényt a tűzről levéve adjuk hozzá az ételhez.
5. Tálaláskor ecetet teszünk az asztalra, hogy mindenki tetszés szerint még savanyíthassa.
Jó tudni!
• Nagyon fontos, hogy amikor a habarást az ételhez adjuk, ne legyen forrásban, mert ettől a tojás kicsapódhat!
A fehér leves elkészítési módozatáról film is készült, amit itt nézhettek meg.
Tarkonyos krumplileves!
VálaszTörlésEz nem tűrkonyos krumplileves, mert ebben rengeteg egyéb zöldség is van és füstölt kolbász is. :)
TörlésNagyon szeretjük, sokszor szoktam készíteni!
VálaszTörlés