2020. október 12., hétfő

Uborkába tekert kápiapaprika - Vendégposzt

 

A Kamramustra játék újabb nyertes készítménye került sorra a blogolásban, ezúttal Demeter Ibolya uborkába tekert kápiapaprikája. Megvallom őszintén, számomra is érdekesnek tűnik ez a párosítás ebben a formában, egyszer biztos kipróbálom, de az nem az idén lesz, hiszen még rengeteg eltennivalóm van. 

Hozzávalók 
 
50 dkg uborka, 50 dkg paradicsompaprika vagy kápiapaprika, mustármag, koriandermag, szemes bors; illetve a feltöltőléhez: 1 l vízhez 1,5 dkg jódmenetes durva só (1 csapott evőkanál), 10 dkg cukor, 4 dl 9 fokos ecet, fél mokkáskanál nátriumbenzoát, fél mokkáskanál borkén. 
  
Elkészítése 
 
A zöldségeket megmossuk, az uborkát hosszában vékony szeletekre vágjuk, a paprikát kb. fél centi vastag, 3 centi hosszú darabokra vágjuk. A paprikadarabokat belegöngyöljük az uborkaszeletekbe, majd hurkapálcika segítségével egy nagyobb üvegbe rakjuk és a tetejére mustármagot, koriandermagot, valamint szemes borsot szórunk. 
Elkészítjük a feltöltőlét: a vízhez hozzáadjuk a sót, a cukrot és az ecetet, felforraljuk, langyosra hűtjük, majd belekavarjuk a tartósítószereket. 
A feltöltőlét ráöntjük a zöldségekre, az üvegeket lezárjuk és kamrába tesszük.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése