2016. október 10., hétfő

Vaníliás linzerkoszorú (nagy adag)

Minap valaki rákérdezett, miért nem blogolom be azokat a finom sütiket, amiket a fiam lakodalmára sütöttem. Nos, ennek több oka is van, egyrészt nem mindegyikről készült fotó, másrészt nem mindegyikről készült jó fotó. Aztán mivel a fiam lagzija után még egy rendben megsütöttem szinte mind ugyanazokat a sütiket a menyem bátyjának a lagzijára, igyekeztem fotókat készíteni, s így teljesíthetem az ismerősöm kérését is. Erről a linzerkoszorúról azt kell tudni, hogy egy nagyon kiadós változat, igazi lakodalmi mennyiségű süti lesz a megadott adagból, ezért ha csak úgy a családnak sütjük meg, osztani kell a mennyiségeket. Nekem viszont akkor sok kellett, ezért addig keresgéltem a szakácskönyveimben és a gasztroblogokon, míg két változatból szó szerint összegyúrtam ezt a verziót. Az egyik recept ugyanis csak tojássárgáját adott meg a tésztához, a másik pedig csak tejfölt, a kettőt keresztezve a duplájánál is nagyobb mennyiségű liszttel összegyúrva lett ez a verzió. 


Hozzávalók 

75 dkg liszt, 35 dkg fagyott vaj, 25 dkg porcukor, 6 tasak vaníliás cukor, csipetnyi só, 3 kiskanál sütőpor, 4 tojássárgája, 2 evőkanál tejföl; illetve baracklekvár, vaníliás porcukor. 

Elkészítése 

1. A lisztet egy mély tálba szitáljuk, hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a sót és a sütőport, majd az egészet összekeverjük. 
2. A lisztes keverékhez adjuk a kockára vágott vajat, majd gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk. 
3. Ehhez adjuk a tojássárgájákat és a tejfölt, majd gyorsan összegyúrjuk. Könnyen gyúrható, kemény tésztát kell nyernünk. 
4. A tésztát négy részre osztjuk, egyenként átlátszó fóliába csomagoljuk, és a hűtőben pihentetjük legalább egy órát. 
5. Ezután a tésztát késfok vastagságúra nyújtjuk, kerek vagy virág alakú kiszúróval kivágjuk, és a kivágott alakzatok felének a közepét gyűszűvel, vagy kis kerek kiszúróval kivágjuk. 
6. A kivágott tésztakorongokat vagy virágokat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és a előmelegített (180 fokos) sütőben szép, világosra sütjük. 
7. A megsült tésztakorongokat vagy virágokat megkenjük finom baracklekvárral, összeragasztjuk a lyukas korongokkal vagy virágokkal, majd porcukorba forgatjuk. 

Jó tudni! 

• A linzertésztát nem szabad sokat gyúrni, mert a kéz melegétől a vaj megolvad benne és sok lisztet vesz fel. 
• A linzertésztát elkészíthetjük egy nappal korábban is hűtőben tartva a formázásig. 
• A lyukas korongokat sütés előtt megkenhetjük tojásfehérjével, és cukros dióval megszórva sütjük meg.

Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

  1. mióta vadászok egy hasonló receptre, többet is kipróbáltam de nem bizonyult annak amire vágytam,ez az amit kerestem, mert kóstoltam is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ízlett és tetszik a recept. :) Csak figyelj a gyúrásra, csak addig kell gyúrni míg összeáll, utána pakoljad be a hűtőbe! :)

      Törlés