2017. április 23., vasárnap

Indiáner

Ezt a sütit már rég be kellett volna blogolnom, hiszen még valamikor március végén készítettük a lányommal édesanyám név-, illetve szülinapjára. Igazából az úgy volt, hogy valami olyan sütit szerettünk volna készíteni, amivel megörvendeztetjük, így esett a választásunk az indiánerre, hiszen a régi időkben - amikor édesanyám még a szárhegyi néptanács főkönyvelője volt - minden fizetésnapkor ezzel a sütivel kényeztették magukat a kolléganőjével, Elvirával. Vagyis akkoriban a cukrászdából rendelték meg vagy az indiánert vagy a szavarint, becsomagoltatták, és bent az irodában fogyasztották el. A gond viszont esetünkben azzal kezdődött, hogy még soha ilyet nem sütöttünk, így hát régi szakácskönyveket lapoztunk fel, illetve az interneten keresgéltünk. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélni, hiszen elsőként dobta ki a Kövérné Kalmár Mónika Mai Móni című blogján lévő receptet. Móniról pedig tudom, hogy megbízható gasztroblogger, aki ráadásul nagyon jó cukrász, így hét sokat nem teketóriáztam, az ő leírása alapján készítettem el ezt a pompás süteményt. A siker sem maradt el - bár a Móni receptleírásán aprócska változtatást eszközöltem - ez volt az a sütemény, ami mind elfogyott a tányérból.

Hozzávalók 

A piskótakorongokhoz: 3 tojássárgája, 6 tojásfehérje, 1 evőkanál víz, 6 dkg cukor, 12 dkg liszt, csipetnyi só. 
A teteje bevonásához: 20 dkg keserű csokoládé, 2 evőkanál olaj. 
A töltelékhez: 4 dl habtejszín, 2 evőkanál cukor. 

Elkészítése 

1. A tojássárgájákat a vízzel és 1-2 evőkanál cukorral habosra kavarjuk. 
2. A tojásfehérjéket csipetnyi sóval és a maradék cukorral kemény habbá verjük. 
3. A tojásfehérjehabba belekavarjuk a habosra kavart tojássárgájákat, végül lazán beleforgatjuk a lisztet. 
4. A masszát habzsákba töltjük és sütőpapírral bélel tepsibe kb. 4-5 cm átmérőjű köröket nyomunk belőle egymástól tisztes távolságra, hogy ne ragadjanak össze sütés közben a tésztakorongok. 
5. Előmelegített sütőben (180 fokos) megsütjük. 
6. Ha megsült, hűlni hagyjuk, majd a tésztakorongok belsejét karalábéfúróval kikaparjuk, azaz hörzsöljük. 
7. A csokoládét gőz fölött az olajjal összeolvasztjuk, majd a tésztakorongok tetejét belemártjuk. Rácsra téve hagyjuk, hogy megkössön a tetején a csokoládémáz. 
8. A habtejszínt a cukorral felverjük, majd habzsákba töltve a kikotort belsejű tésztakorongokba töltjük.

Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

  1. Alíz, de örülök ennek a receptnek, viszem is, hajdanán fiatalkoromban nekem is az egyik cukrászkedvencem volt, ma már nem is nagyon készítik, Budapesten a Jégbüfében ettem sokszor, mára már jégbüfé sincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű elkészíteni. :) Mondjuk, jól fogott a lányom segítsége, hiszen ő tudott szép, egyforma köröket nyomni a habzsákkal, egyedül nem biztos, hogy boldogultam volna. :)

      Törlés
    2. Klassz lett, és ha nem lett volna egyforma, akkor mi van ??? semmi, megettétek volna úgy :-)

      Törlés