2016. május 10., kedd

Kapormártás

Nagyanyámnak volt szokása, hogy a levesben főtt húsok mellé pillanatok alatt bármiből egy jó mártást főzött. Igazából gyermekkoromban semmilyen mártás nem tartozott a kedvenceim közé, nagyanyám viszont nem adta fel, továbbra is rendületlenül főzte a mártásokat, és végül ő győzött: megszerettem a mártásokat. Igaz, ezt az örömöt ő már nem élte meg, de biztos vagyok benne, hogy valahonnan a mennyországból most elégedetten szemléli mártáskészítő igyekezetemet. Mert igen, most már a párolt, illetve főtt húsok mellé én is nagy előszeretettel "katyfolom" a mártásokat. Most épp kaporból készült, de lesz még más is - ígérem. 

Hozzávalók

1 evőkanálnyi zsír vagy 2 evőkanál napraforgóolaj, 2 evőkanál liszt, 2 kiskanál cukor, 1 csokor kaporzöld, só, ecet, tejföl. 

Elkészítése 

1. A kaporzöldet megtisztítjuk a vastagabb száraktól és apróra vágjuk. 
2. A cukrot egy edényben világosra karamellizáljuk, felöntjük egy pohár vízzel és felolvasztjuk. 
3. A zsiradékon a lisztből világos rántást készítünk, hozzáadjuk a kaprot, összekavarjuk és felöntjük egy pohár hideg vízzel. Beletöltjük a felolvasztott karamellt és még annyi vizet, hogy selymes mártást kapjunk. 
4. Közben ízesítjük sóval és kevés ecettel, majd folytonosan kavargatva sűrűre főzzük. 
5. Tálalás előtt tejfölt kavarunk bele.

Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

  1. imádom, a kedvencem, holnap nálunk is ez lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a nagyanyám kedvence volt, én inkább a gyümölcsös mártásokat kedvelem, s ha már fűszernövényes, akkor inkább legyen tárkony. :)

      Törlés
  2. Nálunk a tárkony annyira nem divat, mint Erdélyben. Sajnos alig használják, mondhatni csak az un. tárkonyos ragulevebe, pedig finom fűszer. Nekem van az étekzőablakomban, méghozzá az erdélyi, nem a francia - sokkal erőteljesebb ízű, isteni. (Mártások közül azért a kapor marad a kedvencem, mindenbe imádom... Idén már csináltam kapros-túrós lustarétest is, édesen. :) )

    VálaszTörlés