Áldott karácsonyt minden Kedves Olvasómnak! Töltött káposzta nélkül nincs karácsony! Legalábbis nálunk, Gyergyóban nincs! Jöhetnek divatok, regélhetnek napestig az egészséges táplálkozásról, kínálhatnak egészségesebb alternatívát a különféle reformkonyhák, a töltött káposzta elmaradhatatlan az ünnepi asztalról. S ha már töltött káposzta és Gyergyó, akkor annak a káposztának szárhegyinek kell lennie! Na most, nálunk az idén egy kis kanyar került a karácsonyi töltött káposztába, ugyanis amikor elsóztam a káposztát, akkor néhány fej szépvízi káposztát is tettem a hordóba.
Ha még emlékeznek, Csíkszépvíz polgármestere kért fel arra, hogy teszteljem a káposztájukat még az ősszel - akkoriban írtam is róla egy bejegyzést. Igaz, azóta már többször is főztem a káposztából vegyesen a szépvíziből és a szárhegyiből is, ízre semmilyen lényegi különbséget nem fedeztem fel - itt-ott el is mondtam ismerősöknek: semmi különbség a két káposzta között. Azonban, most karácsonykor, amikor készítettük össze a töltött káposztát, itt volt édesanyám is, és természetesen segédkezett; rábíztam a vágott, vagyis az aprókáposzta elkészítését. Ezt mi úgy készítjük, hogy a káposzta külső leveleit leszedjük és a cikával együtt éles késsel szép vékonyra felmetéljük. Mivel édesanyám nagyon szép vékonyra tudja vágni, ezt a feladatot rábíztam, s láss csodát: egyből kiszúrta a szépvízi káposztafejet. "Miféle káposzta ez, ne, milyen vastag az ormója?!" - méltatlankodott édesanyám. Mikor odapillantottam, láttam, épp egy szépvízi káposztafejet forgat a kezében - onnan tudtam, hogy szépvízi, hogy a torzsáján három bemetszést ejtettem még a sózáskor. Érdekes, hogy akkoriban ez nem tűnt fel, de édesanyám egyből kiszúrta. Nos, következtetésképpen elmondható, hogy minőségre, ízre nincs különbség a két káposzta között, viszont a szépvízinek valamivel vastagabb az erezete, de ez is csak azután észlelhető, miután megérett a káposzta. A levelei viszont ugyanolyan vékonyak, zamatosak, mint a szárhegyié - isteni töltött káposzta lett belőle. A fotó ugyan még a tavalyi töltött káposztámról készült, de az idei is ugyanilyen volt, annyi különbséggel, hogy idén szépvízi káposztából is készültek töltelékek, amikben épp úgy látszottak a rizs-szemek, mint a tavalyiban, amikor csak szárhegyi volt a hordóban.

Hozzávalók
A káposztagöngyölegekhez: 2-3 közepes fej savanyú káposzta; illetve 50 dkg császárszalonna, 60-70 dkg füstölt oldalas.
A töltelékhez: 1 kg darált hús (sertés és borjú vegyesen), 1 csésze rizs, 15 dkg füstölt szalonna, 1 nagyfej hagyma, ökölnyi méretű savanyú káposzta, só, bors, pirospaprika.
Elkészítése
1. A káposztafejeket szétbontjuk, a leveleket leormózzuk, a kisebb, illetve közepes leveleket kb. egyforma méretűre „szabjuk” levágva a fölösleges részeket. A nagyobb leveleket, a káposzta cikáját, illetve a leeső részeket egymásba göngyöljük és éles késsel vékony szálakra vágjuk.
2. A töltelékhez előbb kockára vágjuk a szalonnát, kiolvasztjuk a zsírját, megdinszteljük rajta a kockára vágott hagymát, megszórjuk pirospaprikával és kihűtjük. A hagymás zsiradékot ledaráljuk az ökölnyi méretű savanyúkáposztával együtt, hozzáadjuk a darált húshoz, beletesszük a kevés zsiradékon üvegesre pirított rizst, sózzuk, borsozzuk és összekavarjuk.
3. A leormózott, egyformára vágott káposztalevelekbe kb. egy evőkanálnyi tölteléket teszünk, és lazán felgöngyöljük mindkét végét benyomogatva.
4. A káposztásfazék alját kirakjuk császárszalonna-szeletekkel, majd az edény fala mentén körberakjuk a töltelékeket úgy, hogy közéje füstöltoldalas-szeleteket és császárszalonnát rakunk. Az edényben körberakott töltelékek között képződött lyukat megtöltjük a szálasra vágott aprókáposztával, majd az edényt feltöltjük annyi vízzel, amennyi a töltelékeket épp ellepi és lassú tűzön kb. 2-3 órát főzzük.
5. Tálaláskor a töltelékeket tányérra sorakoztatjuk, apró káposztát és füstölt húst teszünk mellé, tejfölt és házi kenyeret adunk hozzá.
Jó tudni!
• Füstölt oldalas helyett a káposztásfazék aljába tehetünk egy füstölt csülköt is.
• A töltelék sózására figyeljünk, mert a káposztalevelek eleve sósak, nehogy elsózzuk a töltött káposztát!
• A jó töltött káposztának kellően zsírosnak kell lennie, vagyis a sertéshúsból fövés közben kiolvadó zsír feljön a tetejére. Ha nem találnánk eléggé zsírosnak a töltött káposztát, egy-két evőkanál zsírral pótolhatjuk.
• Ha nagyon elfőne a káposzta leve, forró vízzel pótolhatjuk.
• Az igazi töltött káposzta korondi cserépfazékban fő, ehhez a fazekat előbb áztassuk ki, utána rakjuk bele a töltelékeket és sütőbe téve főzzük meg a káposztát.
Jó étvágyat!
Mifelénk többnyire édes káposztával készül, van még egy jó adag a hűtőben, de bizony szívesen fogyasztanék most a Tiedből egy nagy tányérral! a finom, füstös oldalastól még csábítóbb :)
VálaszTörlésA füstölt oldalas a lelke az egésznek. :) Egyébként csülök jár bele, de nekünk elég az oldalas is, mert nem szoktam 50-60 tölteléknél többet készíteni. Így is fele megmarad, azt lefagyasztom és később esszük meg. :)
TörlésA füstölt íz a lényeg! Én többnyire, feltűrve az ingujjamat, jó, nagy adagot készítek, és lefagyasztom, nyersen. Frissen megfőzöm alkalomadtán. Darás töltött káposztát is szoktam főzni, én nagyon szeretem. Le kéne már körmölni a módját :) Két egyforma ízű töltött káposztát még nem kóstoltam, valahogy mindenkié más :)
TörlésAlízkám ez nálunk is így van, fütyülünk a reformkonyhára meg az újragondolásra, a régi jólbevált ételeket és ízeket szeretjük változatlanul :-)
VálaszTörlésSzerintem, az is rendben van, csak épp nem szabad túlzásokba esni. :)
TörlésAlíz, egyszer próbáld ki a töltelékben a kukoricadarát, tehát ne rizzsel, hanem kukoricadarával keverd be, minden más ugyanaz :-) majd meglátos mennyire finom úgyis :-)
VálaszTörlésPróbáltam már úgy is, tényleg finom, csak nehezen jutok hozzá megfelelő minőségű kukoricadarához. :) Egyszer kaptam valakitől, s azt már rég elfőztem. :)
Törlés