2016. március 15., kedd

Göngyölt csülök, avagy húsvéti csoda Mária néni módra

Közeleg a húsvét, a képen látható göngyölt csülök pedig egy olyan étel, ami nálunk kimaradhatatlan a húsvéti hidegtálról. Készítésének módját nagyon régen tanultam, még kezdő háziasszony koromban meglehetősen "izgalmas" módon egy korosabb szomszédasszonyomtól. De erről egy évvel korábban írtam egy sztorit is az egyik erdélyi lapba, s mivel mindezt ennél szebben, jobban most sem tudnám elmesélni, hát íme alább a "csülökmese", majd a recept.


Húsvéti csoda Mária néni módra 

Szomszédasszonyomat, Mária nénit, megismerkedésünkkor amolyan habókos, fura szokásokkal és még furább elvekkel teli asszonynak gondoltam. Már hogy is ne, amikor minden bánatát dalba öntötte – onnan lehetett tudni, valami bántja, hogy olyankor gyönyörűen énekelt – és még senkit nem hallottam olyan ropogósan nevetni saját esetlenségén, hibáin vagy éppenséggel kárán, mint őt. Az évek során aztán rájöttem, nem is volt épp annyira habókos, mint amennyire eleinte hittem, sok mindent tanultam tőle, az emberek közti kapcsolatokról, meg úgy általában az életről. Így egyebek mellett néhány olyan főzési trükkjét leshettem el, amit addig nem ismertem. 
A történet még az átkosban játszódott le harminc évvel ezelőtt a nagy sorállások idején kb. annyi idővel húsvét előtt, mint most is ahogy vagyunk. Épp amiatt zsémbeltem, hogy sehol nem jutottam hozzá sonkához, pedig három helyen is sort álltam, mindig az orrom előtt fogyott el. Némi reményem volt arra, hogy szüleimtől majd kapunk egy darabocskát kóstolónak, de én azt szerettem volna, hogy sok legyen, mivel vendéget is vártunk. Mária néni, aki épp nálunk volt – csak úgy egyet, mert neki ez is a szokásai közé tartozott – rezignáltan mondta, ő biza nem aggódik a sonka miatt, már egy hete vett két füstölt csülköt és abból lesz neki a húsvéti sonkája. Igencsak furcsa ábrázattal nézhettem rá, mert mentem nevetni kezdett jellegzetes gurgulázó kacagásával, közben a térdét paskolta a tenyerével örülve a „sikernek”: megint tudott olyat mondani, amivel ámulatba ejtett. Mivel én messze nem találtam annyira viccesnek a helyzetet, mint ő, meg is mondtam neki: olyanról hallottam, hogy a bort vízzé változtatják, de aki ezt tette Jézus volt és jó kétezer évvel ezelőtt történt. De hogyan lesz a csülökből sonka, el sem tudom képzelni. Megjegyzendő, hogy akkoriban a főzési tudományom még olyan szinten volt, hogy a csülökről csak annyit tudtam, hogy a paszulylevesben landolhat. Ezt is közöltem Mária nénivel, aki ekkor már úgy nevetett, hogy a könnyei is potyogtak. Aztán komolyra váltott, „utasított”, hogy vegyek két csülköt, s „ne se búsuljak”, mert az ő segítségével abból is sonkát csinálunk. Úgy is lett… Igaz, szerintem a csülökből továbbra sem lett sonka, de lett belőle annál is finomabb étel, ami nálunk a húsvéti menüsorban ma már lekörözi a legfinomabb sonkát is. Vagyis ma már az biztos, hogy minden húsvétkor nálunk az asztalon van göngyölt csülök, de nem biztos, hogy sonka is van. 
Jánossy Alíz - Megjelent az Erdélyi Naplóban

Göngyölt csülök

Hozzávalók 

1 nagy csülök vagy 2 kisebb (kb. 1,5-2 kg), 5-6 cikk fokhagyma, őrölt bors 

Elkészítése

1. A csülköket, ha nagyon sós, kiáztatjuk, alaposan megmossuk és bő, hideg vízben feltesszük főni. Lassú tűzön addig főzzük, amíg a csontról leválik a hús.
2. Közben megpucoljuk a fokhagymát, előkészítjük a borsot és egy nagy celofánt. 
3. Egy nagy tálba halmozzuk a csontról lefejtett húsdarabokat, figyelve arra, hogy minél épebb darabokban maradjanak. Meghintjük zúzott fokhagymával és borssal, illetve ráöntünk kb. egy merőkanálnyi forró csülöklevet. 
4. A kiterített celofánra ráhalmozzuk a húst úgy, hogy alul tesszük a bőrös részeket, és rátöltjük a fűszeres levet is. 
5. Ezután szorosan a celofánba tekerjük a masszát úgy, hogy minél keményebb rudat nyerjünk. Két végét bekötözzük, a csülökrudat két vágódeszka közé helyezzük, és nehezéket téve rá hagyjuk kihűlni. 
6. Rézsútosan szeleteljük, eltávolítjuk a celofánt a szeletekről, citromkarikákkal, főtt tojással, mustárral vagy friss zöldséggel tálaljuk. 

Jó tudni! 

• Fontos, hogy amint megfőtt a csülök, azonnal csontozzuk ki és minél gyorsabban dolgozzunk vele, hogy még melegen celofánba tekerjük a fűszeres húst.

Jó étvágyat!

5 megjegyzés:

  1. De finom lehet ez a remekmű!!!

    VálaszTörlés
  2. Én már ettem hasonlót, nagyon finom, tudom :-)

    VálaszTörlés
  3. Úgy bizony, valóban nagyon finom. :)

    VálaszTörlés
  4. nekem is készült.. csak beletuszkolta a sonkaprésbe... úgy még jobb állagot kaptam... ez tényleg nagyon jó, de aki csak celofánba csavarja.. jobb ha le is súlyozza akkor jobban fog préselődni... ez csak egy jó tanács...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sonkaprésben mindenképp jobb lesz, mind állagában mind aspektusában. És igen, az is igaz, hogy ha csak celofánba göngyöljük, akkor le kell súlyozni, de ezt a receptben is leírtam: "a csülökrudat két vágódeszka közé helyezzük és nehezéket téve rá hagyjuk kihűlni". Bizonyára elkerülte a figyelmed. :)

      Törlés