2016. március 23., szerda

Töltött bárány, ahogy "mű szoktuk"

A töltött bárány kétségkívül egyike azon ételeknek, amelyek hajdanán asztalra kerültek húsvét reggelén minden székely családnál. Ma már nem ez a jellemző, hiszen most már nálunk is sokan nem szeretik a birkahúst, és azok közül sem készít mindenki, akik szeretik. Igen, sajnos, az utóbbi években nagyon lecsökkent a birkahús fogyasztása Székelyföldön is, sokan soha meg sem kóstolták mégis kijelentik: nem szeretik. Másrészt meglehetősen magas is az ára a töltenivaló báránynak ilyenkor húsvét környékén, sokan emiatt mondanak le róla. Idén nálunk sem lesz töltött bárány - ez a kép évekkel ezelőtt készült - ennek oka pedig az, hogy a családból édesanyámmal ketten szeretjük ezt az ételt, kettőnknek pedig sok elfogyasztani. De ha készülne, akkor minden bizonnyal aszerint a recept szerint készíteném, ahogy "mű szoktuk", mert édesanyámnál jobb töltött bárányt senki a világon nem készít.

Ő édesanyám - ez a kép pedig akkor készült, amikor az előző képen látható töltött bárányt készítettük együtt egyik húsvét előtt. Akkor mesélte el, hogy édesapám sem ette meg a bárányhúst. amíg össze nem házasodtak, ennek oka egy gyermekkori trauma volt. Apu ugyanis nagyon állatbarát volt már gyerekkorától kezdve, egy alkalommal viszont az iskolából hazatérve nagyapám asztalos műhelyében, meglátta, amint a segédek nyúzzák a kedvenc bárányát. Ez neki bőven elég volt ahhoz, hogy egy ideig rá se nézzen a birkahúsra. Ezen édesanyám türelme változtatott, ő ugyanis nem adta fel, rendületlenül elkészítette minden húsvétra a töltött bárányt, egy alkalommal pedig édesapám is megkóstolta. Utána kedvenc húsa lett a birkahús, de a gyermekkorában átélt traumáról soha nem beszélt. Talán nekem is követnem kellene édesanyám példáját, és akkor is asztalra tennem a bárányt, ha a gyermekeim tiltakoznak...

Hozzávalók

egy, a gerince mentén kettéhasított bárány felső, oldalbordás része a felsőcombbal együtt, a bárány belsőségei – máj, szív, vese, tüdő, lép –, kb. 0,5 kg bárányhús, 10-15 dkg füstölt szalonna, 1-2 fej hagyma, 1 tejben áztatott zsemle, 2-3 főtt tojás, 1-2 nyers tojás, só, bors, fűszerpaprika, zúzott fokhagyma, 1 csokornyi petrezselyemzöld, illetve ízlés szerint őrölt kömény és szerecsendió; zsír a sütéshez.

Elkészítése

1. A bárány oldalbordás részéről leszedjük a hártyát és a csont fölötti vékony húsréteget óvatosan ujjbeggyel lefejtjük, úgy, hogy az izomréteg és az oldalbordák között egy „zseb” keletkezzen. Ezután sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint megszórjuk zúzott fokhagymával, és félretesszük, amíg a töltelék elkészül.
2. A belsőségeket és a bárányhúst enyhén sós vízben megabáljuk, majd lehűtjük; a füstölt szalonna zsírját kiolvasztjuk, és megdinszteljük benne a kockára vágott hagymát.
3. A kihűlt tüdőt, lépet, az egyik vesét, a máj, a szív és a hús felét ledaráljuk a szalonnás dinsztelt hagymával együtt. A belsőségek többi részét, a maradék bárányhúst és a főtt tojásokat kockára vágjuk.
4. Egy tálban összekavarjuk a feldarabolt húsféléket a nyers tojással, a tejben áztatott zsemlével és a finomra vágott petrezselyemzölddel. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, őrölt köménnyel és szerecsendióval, majd betöltjük a bárány oldalbordás részében előkészített üregbe.
5. A lyukat fehér cérnával bevarrjuk, a töltött bárányt egy zsírozott tepsibe fektetjük, a tetejére is teszünk egy-két evőkanál zsírt, kevés vizet öntünk alá, és sütőben sütjük kb. 2-3 órán át, amíg a teteje szépen megpirul.
6. A töltött bárányt – miután teljesen kihűlt – éles késsel a csont mentén szeleteljük, zöld hagymával és hónapos retekkel tálaljuk.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése