2016. április 19., kedd

Csalánleves

Ahányszor csalánlevest főzök, mindig egy kedves régi történet jut eszembe az öcsémről és édesanyámról. Elöljáróban viszont tudni kell, hogy volt olyan időszak, amikor mifelénk a csalánlevest amolyan szegények eledelének tartották, és igencsak megszólták azt a háziasszonyt, aki még egy rendes salátalevest sem tudott az asztalra tenni. Vagyis a kertek alján termő csalánból készített levest a családjának, nem salátából. S akkor most jön a történet.

Öcsém akkoriban úgy négy-öt éves lehetett, jó étvágyú, mindenevő gyerek volt, nem olyan mint én, aki hozzá képest "nyápic", válogatós leányka voltam. Édesanyám egy alkalommal úgy döntött, hogy meglátogatja a Kolozsváron élő testvéreit, és öcsémet is magával vitte a hat-nyolc órás útra. Vonattal mentek dési vagy kocsárdi átszállással, várakozással, cipekedéssel, mert akkoriban nem ment direkt vonat Székelyföldről a kincses városba. Szóval felcihelődtek a vonatra, és olyan fülkébe ültek, ahol ismerősök voltak, akikkel édesanyám beszédbe elegyedett - meg egyébként is, a vonatban akkoriban az utasok beszégettek egymással, nem az okostelefonjukkal játszottak. Azonban még Maroshévízt sem érték el, öcsém máris követelte a tízórait, amit az utazásra csomagolt édesanyám. Anyu annak rendje-módja szerint elő is vette a rántott csirkét és fasírtot, hozzá zöldséget, megterített öcsémnek, aki jó étvággyal falatozni kezdett. Az utasok egyike meg is jegyezte: "milyen jó étvágya van a gyereknek!" Mire öcsém - vélhetőleg, hogy bizonyítsa, még annál is jobb, mint, ahogy gondolják - kijelentette: "én mindent megeszek, csak a csihánylevest nem!" Na, ez volt az a pillanat, amikor édesanyám azt kívánta, bár nyílna meg a föld és süllyedne el, hogy ezt a szégyent ne kelljen elviselnie. A fáma szerint hosszas magyarázkodásba kezdett, hogy életében nem főzött csalánlevest, öcsém nincs is ahonnan tudja, hogy az milyen, stb. Tény, hogy anyu valóban soha nem főzött csalánlevest, én viszont, ha tehetem minden tavasszal legalább egy alkalommal készítek csalánlevest és egyszer főzeléket, mert nagyon szeretem.

Hozzávalók

Kb. 50 dkg zsenge csalánlevél, 4 tojás, 1 evőkanál liszt, 5 dkg füstölt szalonna, 3-4 cikk fokhagyma vagy csokornyi fokhagymaszár, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, ecet, só. 

Elkészítése 

1. A zsenge csalánleveleket megmossuk és forró vízzel leforrázzuk. 
2. A szalonnát kockára vágjuk, zsírját kiolvasztjuk, a szalonnapörcöket tányérra szedjük, a zsír felét letöltjük és a maradék zsíron a forrázott csalánt átforgatjuk. 
3. Egy fazékban enyhén sós vizet forralunk, hozzáadjuk a zsíron megfuttatott csalánt, az apróra vágott fokhagymát és felforraljuk. 
4. A tojásokat felverjük a liszttel és egy serpenyőben a korábban letöltött szalonnazsíron „púpos tojásrántottát” készítünk belőle. Az omlettet vágódeszkára borítjuk, kockára vágjuk és a fövő leveshez adjuk. 
5. A tojássárgáját elsodorjuk a tejföllel, kevés levest öntünk hozzá, majd a leveshez öntjük, de tovább már nem forraljuk. 
6. Végül beletesszük a félretett szalonnapörcöt és ecetet téve az asztalra tálaljuk. 

Jó tudni! 

• A csalán forrázólevét ne öntsük el, mert sokrétű a felhasználási köre, fogyasztható általános erősítőként, vértisztítóként, vizelethajtóként, továbbá hólyaghurut, reuma, köszvény, bőrbetegségek, hajhullás, magas vérnyomás, gyomorhurut ellen. Tavasszal sokan alkalmazzák a csalánteát vértisztító kúrák részeként, mivel jól átmossa a veséket, kimossa a vesehomokot és a veseköveket, de ezek megelőzésére is jó. Ülőfürdőként aranyeres bántalmak kezelésére, borogatóként pedig bőrkiütésekre használják. Mosóvizes változatban kiválóan alkalmas hajhullás és korpásodás megelőzésére, valamint hajzsírosodás ellen. 
• A csalán szedésénél és pucolásánál viseljünk gumikesztyűt, mert szúr és csúnya kiütéseket okozhat. A forrázással viszont kioldódnak belőle azok az anyagok, amelyek a kiütéseket okozzák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése