2016. szeptember 6., kedd

Lecsó házi tarhonyával, hámozott zöldségekkel

Ne csak befőzzünk, valamit együnk is! Amikor sok a zöldség, mi mást is lehetne főzni, mint egy jó lecsót. Na most, jó előre felhívom a figyelmet, hogy a látszat ellenére, ebben a lecsóban van ám egy-két csavar, s nem is olyan egyszerű elkészíteni. Úgy fogtam hozzá az elkészítéséhez, hogy ki akartam próbálni valamit, méghozzá azt, amit kedves régi osztálytársam Szikszay Laci feleségétől, Orendi Enikőtől hallottam azt sem tudom mikor. Enikő ugyanis a lecsót mindig úgy készíti, hogy a paprikát lesüti, meghámozza, de a paradicsomot is lehéjazza, mert szerinte, így nem okoz gyomorégést. Noha gyomorégést legutóbb majdnem 25 évvel ezelőtt terhesen éreztem, gondoltam, nekem sem árthat meg egy kis gyomorkímélő lecsó. Aztán úgy döntöttem, túl egyszerű lenne még így is, nekiveselkedtem, s készítettem egy kis házi tarhonyát. De mondom is, hogyan készítettem. 



Hozzávalók 

A lecsóhoz: 2 fej hagyma, 4 paprika, 3 nagy paradicsom, 4 szelet füstölt szalonna (kb. 10-15 dkg), 20 dkg füstölt kolbász, só, bors. 
A házi tarhonyához: 10 dkg liszt, 1 tojás. 

Elkészítése 

1. A hagymát megpucoljuk és nagy kockára vágjuk. A paprikát grillrácson vagy sütőben megsütjük; a paradicsomot a tetején kereszt alakban bevágjuk és forró vízzel leforrázzuk. 
2. Amíg a paprika sül, elkészítjük a tarhonyát. Vagyis a lisztből a tojással kemény levestésztát gyúrunk, majd a reszelő nagy fokán lereszeljük, és szikkadni hagyjuk míg a zöldségekkel dolgozunk.
3. A sült paprikát és a paradicsomot meghámozzuk, mindkettőt nagy kockára vágjuk és felhasználásig félretesszük. 
4. A szalonnaszeleteket a bőréig bevagdossuk, zsírját kiolvasztjuk, majd a megpirult szalonnataréjokat szalvétára téve felhasználásig félretesszük. A fölösleges zsírt letöltjük. 
5. A szalonnazsíron megpirítjuk a kolbászkarikákat, ezt is szalvétára szedjük, és a zsírfölösleget letöltjük. 
6. A maradék forró zsíron megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a feldarabolt sült paprikát, majd a paradicsomot, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt pároljuk. 
7. Ezalatt a házi tarhonyát kevés szalonnazsíron megpirítjuk, majd bő, enyhén sós vízben kifőzzük és leszűrjük. 
8. A párolt zöldségekhez hozzáadjuk a kifőtt tarhonyát, a sült kolbászt, összekavarjuk és tálalás előtt még néhány percig főzzük. 
9. Tálaláskor szalonnataréjt teszünk a tetejére. 

Jó tudni! 

• A szalonna pirításától megmaradt zsírt felhasználhatjuk más ételek készítéséhez.

Jó étvágyat!

4 megjegyzés:

  1. Hát igen. Nekem mi ndig az a bajpom a paprikával, hogy a héja felkunkorodik, és nem túl gusztusos látványnak sem, de megenni sem tudom. Újabban először a paradicsomot (héjazva teszem a hagymára, és ha már az szétfőtt, akkor megy hozzá a paprika és vigyázom, hogy roppanós maradjon, ne essen szét. Elég csak annyira megsütni a paprikát, hogy le tudjuk héjazni?

    VálaszTörlés
  2. Elég annyira sütni a paprikát, hogy lehessen lehéjazni, mert utána még fő a többi hozzávalóval együtt. Mindenképp próbáld ki, mert nagyon finom enyhén füstös ízt is ad a lecsónak a sült paprika. Sütve viszont kicsivel több paprikával számolj, mint normális esetben. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagy lecsóbarát vagyok, ez tetszett.

    VálaszTörlés
  4. Köszi az elismerést, Endre! :) Valóban nagyon finom lett, s ha még neked is tetszik, azt jelenti, valamit nagyon eltaláltam. :)

    VálaszTörlés