2016. szeptember 22., csütörtök

Bakonyi sertésszelet burgonyagombóccal

A bakonyi sertésszelettel valahogy úgy voltam, hogy fogalmam nincs miért, de mostanig nem főztem. Pedig ettem nem is egyszer, ízlett is, de amolyan vendéglői kajának tekintettem, amit van, amelyik szakács jól készít, de van, amelyik nem, emiatt eléggé lutri bakonyit rendelni vendéglőben - legalábbis mifelénk. Aztán a minap találtam egy szép darab karjat a fagyasztóban takarítás közben és úgy döntöttem, ebből valami szószos húst készítek, így esett a választásom a bakonyira. Gondoltam, ha már bakonyit készítek, akkor szétnézek kicsit azokon a gasztroblogokon, amelyekről sokat tanultam, hadd lám, a kedvenceim, hogyan készítik ezt az ételt. Az Apróséf receptje tetszett leginkább, így hát az alapján készítettem el, apró-cseprő változtatásokkal.


Hozzávalók 

A bakonyi sertésszelethez: 80 dkg kicsontolt sertéskaraj (fehérkaraj), 7 dkg füstölt szalonna, 2 fej hagyma, 1 paprika, 3-4 paradicsom, 35 dkg erdei gomba, só, fehérbors, pirospaprika, 2 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt, 3 dl tejföl. 
A burgonyagombóchoz: 5-6 közepes burgonya, 10-15 dkg liszt, 1 tojás, kiskanálnyi zsír.  

Elkészítése 

1. A kicsontolt sertéskarajt felszeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, ízlés szerint sózzuk és megszórjuk fehérborssal, majd állni hagyjuk, míg a zöldséget megpucoljuk, feldaraboljuk. A szalonnát apró kockára vágjuk. 
2. A zöldségeket megpucoljuk, a hagymát apró-, a paradicsomot és a paprikát nagyobb kockára vágjuk. Az erdei gombát felszeleteljük. 
3. A húst lisztbe forgatjuk, majd a forró zsíron elősütjük, és rendre egy tányérba szedjük. 
4. A maradék zsíron a szalonna zsírját kiolvasztjuk, rendre hozzáadjuk a hagymát, a paprikát, majd a paradicsomot, megdinszteljük, és közben sózzuk. 
5. A pörköltalapra rakjuk a húst, ha szükséges, kevés vizet öntünk alá, és lassú tűzön együtt pároljuk.
6. Amíg a hús megpuhul, elkészítjük a burgonyagombócot: a krumplit megtörjük, hozzáadjuk a tojást, a zsírt és a lisztet, diónyi gombócokat formázunk belőle és forró vízben kifőzzük. 
7. Ha a hús megpuhult, kiszedjük a lecsóalapból, majd a tejfölt kevés forró lecsóval keverve, beletöltjük az edénybe. 
8. Visszatesszük a hússzeleteket is az edénybe és összeforraljuk az ételt. 
9. A sertésszeleteket burgonyagombóccal és a finom tejfölös mártással tálaljuk.

Jó étvágyat! 

1 megjegyzés: