2016. október 7., péntek

Mustár házilag

Na szóval, engem is elkapott "mustárláz"! Nem kell valami furcsa kórságra gondolni, mindössze arról van szó, hogy minekutána Boros Valika megosztotta a mustárkészítésről szóló posztját az Erdélyi Ízőrzők csoportban, úgy tűnt, ez egy olyan recept, amit én is el tudnék készíteni. Mert az az igazság, hogy korábban is szembefutottam már az internetes gasztrovilágban mustárreceptekkel, de valamiért egyik sem vonzott, mindegyikben volt valami olyan hozzávaló, ami nekem épp nem volt, vagy kellett hozzá valami olyan eszköz, ami szintén nem volt nekem. Valika receptjéhez viszont mindenem volt, ráadásul olyan egyszerűnek tűnt, hogy bátran nekifogtam. A végeredmény lenyűgöző volt: életemben nem ettem ilyen jóízű mustárt! Pontosabban, olyan volt, mint azok a mustárok, amiket gyermekkoromban kenyérre kenve is megettünk jó szívvel, s igazából azóta is azt az ízt keresem minden mustárban, amit megvásárolok. De mostantól változott a helyzet, ezentúl nem veszek soha többé mustárt, de annál több mustármagot vásárolok, és mindig, minden alkalomra finom, friss mustárt készítek, hiszen minimális munka vele. Annál is inkább, mert a Valika receptjéből én kiiktattam a legmunkásabb fázist, vagyis a botmixerrel összezúzott mustármagokat nem leves-szűrőn át passzírozom, hanem passzírozógéppel. Az én régi kézi meghajtású passzírozógépemnek ugyanis van annyira sűrű rostélya, mint a leves-szűrő, így hát az első siker után, amit még szűrőn passzíroztam át, rögtön újabb adagot készítettem elő, és ezt már passzírozógéppel pépesítettem. Pontosabban a kiázott mustármagot előbb beleraktam a késes aprítóba, ott pépesítettem, fűszereztem, aztán átnyomtam a kézipasszírozómmal az egészet, végül botmixerrel selymesítettem. Így is nagyon jó lett, viszont, akinek nincs kézi passzírozógépe, vagy nincs hozzá sűrű rostély, az jobb, ha szűrőn át passzírozza, ahogy Valika ajánlja.

Hozzávalók 

3 púpozott evőkanál mustármag, ecet, só, 1 kiskanál kurkuma, 1 kiskanál méz. 

Elkészítése 

1. A mustármagot beáztatjuk annyi fehérbor-ecetben, amennyi épp ellepi. 
2. Egy-két óra múlva, amikor az ecetet már teljesen felszívták a magok, feltöltjük annyi vízzel, amennyi bő egy ujjnyival ellepi, és ebben tartjuk két napon át. 
3. Ezután a vizét letöltjük egy edénybe, a magokat pedig botmixerrel pépesítjük – közben ízlés szerint sózzuk, hozzáadjuk a kurkumát és a mézet. Közben a letöltött levéből visszatöltünk annyit, hogy megfelelő, krémes állagú legyen. 
4. Az így nyert pépet, sűrű szövésű leves-szűrőn átpasszírozzuk, majd a selymes pépet jó záró tiszta üvegekbe rakjuk. 

Jó tudni! 

• Akinek van kézi passzírozó gépje azzal is lehet pépesíteni, a selymességét pedig úgy érjük el, hogy még egyszer botmixerrel turmixoljuk.

Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

  1. Én a boltból vett mustarliszttel készítem és így csak 24 óra kell a tökéletes íz eléréséhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet a mustárliszt, ezen már gondolkodtam magam is, de ódzokodom mindenféle porított fűszerfélétől, amióta tudom, hogy a kakaót és borsot mikkel szaporítják. Viszont kipróbálom majd általam darált mustármaggal. :)

      Törlés