2017. február 1., szerda

Nudlileves

Tavaly januárban, amikor Kard Éva magyaros krumpligombóc-levesére annyira fellelkesültem, hogy kezdtem kutatni, vajon a mi vidékünkön valami hasonlót főznek-e, akkor bukkantam rá a tárkonyos krumpligombóclevesre. Már abban posztban leírtam, hogy az akkor 80 éves keresztanyám segített, ő ugyanis főzött ilyen levest. De nem csak őt fogtam vallatóra, hanem a majdnem 80 éves édesanyámat  is, aki ugyan nem ismerte ezt a változatot, de ismert mást, méghozzá a nudlilevest. Sebtében. telefonon el is mondta, hogyan kell készíteni, én pedig azóta többször is megfőztem - legutóbb kamerák előtt is, s mint látjátok, fotó is készült róla. 

Hozzávalók 

A derelyekészítéstől maradt tésztavégek, 1 fej hagyma, 1 evőkanál olaj, késhegynyi pirospaprika, 1 dl tej. 

Elkészítése 

1. A derelyekészítéstől maradt tésztavégeket összegyúrjuk, vékony rúddá sodorjuk, majd késsel kb. egycentis darabokat vágunk belőle. A tésztadarabkákat vagy a tésztagyúródeszkán, vagy a tenyerünk közt kb. 3-4 centis rudacskákká sodorjuk. 
2. A megformázott nudlikat ugyanabban a sós vízben, amiben a derelyét kifőztük, megfőzzük. 
3. Közben a hagymát apró kockára vágjuk és az olajon megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, majd berántjuk vele a levest. 
4. Végül hozzáadjuk a tejet, felforraljuk, tálaláskor borsot adunk mellé. 

Jó tudni! 

• A nudlilevest csak böjtben készítették olajjal, máskor szalonnazsírban pirították meg a hagymát és tejföllel gazdagították a levest. 
• Tetszés szerint gazdagíthatjuk még tárkonnyal is, kevés ecettel „savanyú lére” készítve.

A nudlileves készítését filmen is bemutatom, itt nézhetitek meg.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése