Említettem már, hogy igyekszem mindenhol, mindenkitől tanulni valamit - lényegében, ennek a tulajdonságomnak nagyon sokat köszönhetek az életben. Ha sütés-főzésről van szó, ez halmozottan így van.
A történet, ami a képen látható ételről szól, viszont nagyon régen kezdődött, még abban az időszakban, amikor pimaszul fiatal voltam, és hittem abban, hogy majd az én generációm fogja megváltani a világot. (Azóta ebből már rég kinőttem.) Nos, akkoriban úgy gondoltam, a sok nézetkülönbség a különféle nemzetek között azért van, mert nem ismerik egymás nyelvét, így botlottam bele az eszperántó nyelvbe, ami tulajdonképpen egy mesterséges nyelv.
Eldöntöttem, megtanulom ezt a nyelvet, ehhez viszont kellett egy tanár - így ismerkedtem meg a kolozsvári Sigmond Júliával, aki bábszínésznő volt akkoriban - azóta már nyugdíjas - és vállalta, hogy egy intenzív kurzus keretében megtanítja az alapokat. A kérése az volt, hogy verbuváljunk egy 10-15 fős csoportot, akik szintén meg akarnák tanulni a nyelvet, és akkor eljön hozzánk oktatni. Így is lett. Júliát viszont a saját otthonunkban szállásoltuk el, mivel lehetőségünk nem volt szállodára és ő sem igényelte ezt. Így töltött három alkalommal egy-egy hetet nálunk, mi pedig a nyelv alapjai mellett, rengeteg egyéb hasznos dolgot is megtanulhattunk tőle az életről, az élethez való hozzáállásról. Nyílván beszélgettünk egyéb prózai dolgokról is, így többek közt a főzésről is, amiben akkoriban még nagyon kezdőnek számítottam. Egy alkalommal elmesélte, hogyan készíti a majoránnás borjúpörköltet, és az milyen finom. Szerettem volna azonnal kipróbálni, de akkoriban ez több okból sem volt lehetséges: egyrészt, mert jegyre adták akkor a húst - havonta fejenként 2 kg-ot -, másrészt, mert egyáltalán nem lehetett kapni hozzá a legfontosabb fűszert, a majoránnát. Így hát éveket vártam, amíg sikerült kipróbálni ezt a nagyon finom pörköltet, amit azóta is főzök rendszeresen.
Eldöntöttem, megtanulom ezt a nyelvet, ehhez viszont kellett egy tanár - így ismerkedtem meg a kolozsvári Sigmond Júliával, aki bábszínésznő volt akkoriban - azóta már nyugdíjas - és vállalta, hogy egy intenzív kurzus keretében megtanítja az alapokat. A kérése az volt, hogy verbuváljunk egy 10-15 fős csoportot, akik szintén meg akarnák tanulni a nyelvet, és akkor eljön hozzánk oktatni. Így is lett. Júliát viszont a saját otthonunkban szállásoltuk el, mivel lehetőségünk nem volt szállodára és ő sem igényelte ezt. Így töltött három alkalommal egy-egy hetet nálunk, mi pedig a nyelv alapjai mellett, rengeteg egyéb hasznos dolgot is megtanulhattunk tőle az életről, az élethez való hozzáállásról. Nyílván beszélgettünk egyéb prózai dolgokról is, így többek közt a főzésről is, amiben akkoriban még nagyon kezdőnek számítottam. Egy alkalommal elmesélte, hogyan készíti a majoránnás borjúpörköltet, és az milyen finom. Szerettem volna azonnal kipróbálni, de akkoriban ez több okból sem volt lehetséges: egyrészt, mert jegyre adták akkor a húst - havonta fejenként 2 kg-ot -, másrészt, mert egyáltalán nem lehetett kapni hozzá a legfontosabb fűszert, a majoránnát. Így hát éveket vártam, amíg sikerült kipróbálni ezt a nagyon finom pörköltet, amit azóta is főzök rendszeresen.
Hozzávalók
80 dkg borjúcomb vagy hátszín, 4 nagyfej hagyma, 1 evőkanál mangalicazsír, késhegynyi pirospaprika, só, csipetnyi majoránna.
Elkészítése
1. A borjúcombot rostjára merőlegesen hosszú csíkokra vágjuk. A hagymát megpucoljuk és laskára vágjuk.
2. A hagymát a mangalicazsíron üvegesre dinszteljük, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a húst és lassú tűzön – inkább rázogatva az edényt, semmint kavargatva a húst – félpuhára pároljuk. Ha úgy tűnik, hogy le akar ragadni, öntsünk pici vizet alá.
3. Amikor félpuha a hús, sózzuk, megszórjuk morzsolt majoránnával, és tovább pároljuk lassú tűzön, időnként vizet öntve alá.
4. Krumplipürével és savanyúsággal tálaljuk.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése