2016. június 18., szombat

Sült oldalas karalábéfőzelékkel

Mondtam már, hogy nagyon szeretem a karalábét? Mondjuk épp annyira nem, hogy minden nap terítéken legyen, de ettől függetlenül eléggé sűrűn kerül az asztalra, főleg ilyenkor, amikor zsenge, és bitangul finom. Tehát, merő véletlen, hogy most egymás után két karalábés recept került a blogra, ennek oka pedig az, hogy időnként el-elmaradozok a blogolással.

Hozzávalók 

A sült oldalashoz: 1 kg oldalas, 3-4 cikk fokhagyma, 1 nagyfej hagyma, só, bors, kakukkfű, 2 evőkanál zsír, illetve kevés fűszerpaprika. 
A karalábéfőzelékhez: 2 nagyfej zsengekaralábé, 1 kisfej hagyma, só, bors, őrölt fűszerkömény, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl natúr joghurt, 1 evőkanál élelmiszer-keményítő, 5 dkg vaj, 1-2 evőkanál olívaolaj. 

Elkészítése 

1. Az oldalast a csontok mentén kisebb darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk kakukkfűvel. Felhasználásig – legalább 1-2 órát – félretesszük, és állni hagyjuk, hogy a fűszerek átjárják a húst. 
2. Ezután tepsibe rendezzük, közé rakjuk a megpucolt, nagy cikkekre vágott hagymát, illetve a fokhagymacikkeket héjastól. Beleteszünk egy evőkanál zsírt, pici vizet öntünk alá, és alufóliával lefedve, előmelegített (180 fokos) sütőbe tesszük sülni. Legalább egy órát pároljuk, amíg a hús leválik a csontról. 
3. Ezalatt elkészítjük a karalábéfőzeléket: a karalábét meghámozzuk és julienre, azaz gyufaszál vastagságúra vágjuk, a hagymát apró kockára, míg a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. Kevés olívaolajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a karalábét és a vajat – saját levében pároljuk, míg megpuhul. Közben sózzuk, borsozzuk és megszórjuk őrölt köménnyel. Ha már puha a karalábé, a joghurtban elsodorjuk az élelmiszer-keményítőt, beletesszük a petrezselyemzöldet, kevés forró karalábélével hígítjuk, majd ezzel a keverékkel sűrítjük a főzeléket. 
4. Ha megpárolódott az oldalas, egy serpenyőben zsírt hevítünk, és hirtelen mindkét oldalán megpirítjuk a csontos húsdarabkákat, majd még forrón lehúzzuk a húst a csontról. 
5. A tepsiben maradt hagymát és fokhagymát egy szűrőn átpasszírozzuk, a pecsenyelével összeforraljuk, végül kevés fűszerpaprikát adunk hozzá. 
6. Tálaláskor a főzeléket a tányér közepébe tesszük, ráhalmozzuk az oldalast, és meglocsoljuk a paprikás pecsenyelével. 

Jó tudni! 

• Ha a karalábé leve elfőne párolás közben, pótoljuk kevés vízzel!

Jó étvágyat!

1 megjegyzés: