2020. június 8., hétfő

Rántott zöldséges-húsos krumpligombóc - Vendégposzt

Megvallom őszintén, végigizgultam a hét végén a lájk-szavazást az Erdélyi ízek újdonságokkal csoportomban, mert nagyon szurkoltam Boncuț Jolánnak, hogy a képen látható ételével ő legyen az abszolút győztese a Zöldfűszerrel ízesebb az étel! játék legújabb fordulójának. Jolit ugyanis gyerekkorom óta ismerem, egy évvel járt fölöttem az elemiben, és fiatalkorunkban többször is buliztunk egy társaságban. Aztán mindketten férjhez mentünk, jöttek a gyerekek, a munka, karrier, stb., így kissé eltávolodtunk egymástól mindazonáltal, hogy egy városban élünk. Ettől függetlenül, ha néha összefutottunk az utcán, soha nem mentünk el úgy egymás mellett, hogy két szót ne váltsunk egymással. Most pedig nagyon örülök, hogy az ő egyik remek ételét oszthatom meg veletek, mert Joli "pimaszul" jól főz, és tálalásban utolérni soha nem fogom, olyan gyönyörű asztalokat oszt meg néha a csoportban.

Hozzávalók 

80 dkg burgonya, 2 nagy sárgarépa, 10 dkg főtt, húsos császárszalonna, 8 dkg reszelt sajt, 2 tojás sárgája, csilipaprika, fűszerpaprika, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, szerecsendió; illetve a panírozáshoz: 2 tojásfehérje, 1 tojás, 2-3 evőkanál liszt, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa; illetve olaj, a sütéshez. 
  
Elkészítése 

A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, kockára vágjuk és kevés sóval főni tesszük. A sárgarépát egészben vagy félbe vágva szintén megfőzzük sós vízben, majd felkockázzuk és egy tálba tesszük. Ha a burgonya is megfőtt, leszűrjük, burgonyatörővel összetörjük és a sárgarépához adjuk, lazán átkavarjuk, majd hagyjuk az egészet teljesen kihűlni. Ezalatt a császárszalonnát szintén kockára vágjuk, illetve a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. Mindkettőt a reszelt sajttal együtt hozzáadjuk a már kihűlt zöldségekhez, beletesszük a két tojássárgáját, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk rá, illetve megszórjuk csilivel és fűszerpaprikával. Összegyúrjuk, majd a masszából diónyi gombócokat formázunk. 
A tányérban felverjük a tojásfehérjéket és az egész tojást, egy másikba kitesszük a lisztet és egy harmadikba zsemlemorzsát teszünk. A zöldséges-húsos golyókat lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk és bő, forró olajban kisütjük. Ha kisültek, papírtörlőre szedjük, hogy a fölösleges zsiradékot leitassuk róluk. 
Tálalhatjuk friss zöldségekkel vagy salátával, de kitűnő feltét főzelékekhez is. 
  
Hasznos tudnivaló! 

• Az étel elkészítéséhez bármilyen maradék főtt- vagy sült hús használható, de készíthető maradék krumplipüréből, illetve a húsleves főzése után maradó zöldségekből. 
• A sütésére nagyon oda kell figyelni, az olaj ne legyen túl forró, mert hamar megég a vékony panír rajta és a belseje nem sül át!

Jó étvágyat! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése