2020. június 5., péntek

Csirketorta vajban párolt újkrumplival és kapormártással

Egyszer valamikor nagyon rég, még blogolós korszakom legelején valakinek a blogján ráakadtam a csirketorta receptjére. Mivel megtetszett, íziben el is készítettem, aztán néhány évre rá egy buli alkalmával villantottam nagyot vele, utána pedig egyszerűen megfeledkeztem róla. Aztán megint előbukkant ez az étel a Főzz a "semmiből"! játék kapcsán, egy kedves ismerősöm, Mayer-Farkas Ildikó készítette el. Már akkor eldöntöttem, hogy az első adódó alkalommal újra elkészítem, de ezúttal főételként körettel fogom tálalni. Az alkalomra nem is kellett sokat várnom, hiszen szerkesztenem kellett a Székely Konyhát, és kiderült bőven akad hely a készülő lapszámban ennek az ételnek is. Így hát elkészítettem a képen látható változatban, vajban párolt újkrumplival és kapormártással. Még annyit, hogy a kapormártás nektek köszönhetően, Kedves Olvasóim, jutott eszembe, hiszen nekem is feltűnt, milyen sokan kerestetek rá az utóbbi hetekben.
Hozzávalók 

A csirketortához: 1 csirkemell, 15-20 szelet bacon, 15-20 dkg füstölt sajt, 3 tojás, 1 evőkanál tejföl, 2-3 evőkanál liszt, só, bors. 
A vajban párolt krumplihoz: 1 kg újburgonya, 1 evőkanál vaj, só, bors. 
A kapormártáshoz: 1 evőkanál vaj, 2 evőkanál liszt, 2 kiskanál cukor, friss kapor, só, ecet, 2-3 evőkanál tejföl. 
  
Elkészítése 

A csirkemellet kb. félujjnyis szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk és felhasználásig félretesszük. A sajtot lereszeljük és egy tányérba tesszük, a tojásokat egy másik tányérban felverjük a tejföllel, egy harmadikba pedig belerakjuk a lisztet. Egy kisebb méretű kalácsformát kibélelünk baconnal úgy, hogy a szélei az oldalain lelógjanak. A befűszerezett csirkemellszeleteket egyenként lisztbe, tojásba, majd reszelt sajtba mártjuk és a baconnal bélelt edénybe sorakoztatjuk. Megszórjuk reszelt sajttal, majd folytatjuk a rétegezést, míg a hozzávalók elfogynak. Ekkor az edény szélein lelógó baconszeleteket ráhajtjuk a sajtos húsra, majd 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Ha a csirketorta megsült, óvatosan vágódeszkára borítjuk, kivesszük a formából, kb. negyed órát pihentetjük, majd éles késsel felszeleteljük. 
Amíg a hús sül, meghámozzuk a burgonyát, négybe vágjuk, beletesszük egy serpenyőbe, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a vajat és saját levében, fedő alatt addig pároljuk, amíg megpuhul. 
A kapormártáshoz előbb a cukrot karamellizáljuk, majd egy pohár vizet töltünk hozzá és feloldjuk. Ezután a vajon addig pirítjuk a lisztet, míg hólyagozni kezd, hozzáadjuk a finomra aprított kaprot, összekavarjuk, hozzátöltünk egy pohár hideg vizet, a feloldott karamellt, illetve még annyi vizet, hogy selymes mártást kapjunk. Közben sózzuk, ecettel ízesítjük és kiforraljuk. A tejfölt közvetlen tálalás előtt kavarjuk a mártásba. 
Tálaláskor tányérra terítjük a kapormártást, ráhelyezzük a felszeletelt csirketortát, mellérakjuk a vajban párolt újkrumplit és megszórjuk finomra vágott kaporral.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése