2020. május 12., kedd

Gyros - vendégposzt

Az Erdélyi ízek újdonságokkal csoportban zajló Főzz a "semmiből"! játék múlt heti abszolút győztese a képen látható gyros, amit Bíró Mónika készített. Megvallom őszintén, soha nem készítettem ilyen ételt, kóstolni is talán egyszer kóstoltam Bukarestben, amikor az akkoriban ott dolgozó fiamat meglátogattam. Amit ott kóstoltam pitába volt töltve és rettentően nehéz volt úgy enni, hogy ne szotyogjon a ruhádra a hús, a krumpli, a mártás, stb., talán emiatt nem vonzott, hogy én is elkészítsem. Pedig az íze nagyon finom volt, s most, hogy megláttam Mónikánál, hogy ezt lényegében tányéron is lehet tálalni, megjött a kedvem hozzá, s még az is lehet, hogy valamikor elkészítem.
Hozzávalók 

A pirított csirkéhez: 1 csirkemell, 0,5 dl olívaolaj, 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál, bors, 1 kiskanál házi ételízesítő, 3-4 cikk fokhagyma, csipetnyi oregánó, csipetnyi csombor. 
A sült hasábburgonyához: 1 kg burgonya, 1 l olaj, a sütéshez; illetve só, bors. 
A salátához: fél kis fej káposzta, 2 sárgarépa, salátalevelek, koktélparadicsom. 
Az uborkaszószhoz: 1 kg uborka, 2-3 cikk fokhagyma, 15 dkg krémsajt, 1 dl tejföl, só, bors. 

Elkészítése 

A csirkemellet felkockázzuk egy tálba rakjuk. Egy másik tálban összekavarjuk a fűszereket az olívaolajjal, majd a csirkemellre öntjük és összeforgatjuk – egy éjszakára hűtőbe tesszük. 
Másnap előbb elkészítjük a köretelemeket, majd a legvégén a húst. 
A salátához a káposztát vékony szálasra gyaluljuk, a sárgarépát julienre, azaz gyufaszál vastagságúra aprítjuk, majd összekavarjuk és egy tálba rakjuk. A koktélparadicsomokat megmossuk, és félbe vágjuk, és ezeket is tálalásig félretesszük hasonlóan a megmosott és vizétől leitatott salátalevelekkel.
Az uborkaszószhoz az uborkát a reszelő nagy fokán lereszeljük, enyhén sózzuk, majd a levét kifacsarjuk. Hozzáadjuk a krémsajtot, a zúzott fokhagymát és a tejfölt, borsozzuk és összekavarjuk, az uborkaléből annyit töltünk vissza a szószhoz, hogy krémes mártást nyerjünk. Tálalásig ezt is félretesszük. 
A sült hasábburgonyához a burgonyát meghámozzuk, megmossuk, hasábokra vágjuk, és a vizét papírtörlővel leitatjuk. Egy edényben olajat hevítünk, majd rendre piros, ropogósra sütjük benne a felvágott burgonyát. 
Ezzel párhuzamosan egy száraz serpenyőben szintén ropogósra pirítjuk a bepácolt csirkemellkockákat. 
Tálaláskor a tányér szélére teszünk egy salátalevelet, ráhalmozunk maréknyi salátát, majd megszórjuk felezett koktélparadicsommal. Mellérakjuk a húst és a hasábburgonyát, végül teszünk egy kanálnyi uborkaszószt is a tányérra. Az asztalra sót és borsot teszünk, hogy mindenki kedvére fűszerezhesse a hasábburgonyát.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése