2020. május 26., kedd

Sajtos-sonkás karajtekercs zöldfűszeres sajtmártással - Vendégposzt

Mint korábban már említettem, a Főzz a "semmiből"! játéknak akkora sikere lett, hogy közkívánatra újabb játékot indítottam Zöldfűszerrel ízesebb az étel! címmel. Azt gondoltam ugyanis, hogy épp most terem az a rengeteg illatos, ízes zöldfűszer, amiket mi Erdélyben nagy előszeretettel használunk, és talán a magyarországi testvéreink sem veszik rossz néven, ha kissé beleláthatnak ebbe a változatosságba. Az első hét abszolút győztes receptje Bajkó Ildikó a képen látható étele lett, ami nemcsak a különleges ízeivel hívja fel magára a figyelmet, de a szép tálalással is. Ildikót egyébként nagyon régóta ismerem, hiszen nemcsak egy városban élünk, de viszonylag közel is egymáshoz. Személyében egy végtelenül szerény embert ismerhettem meg és egy remek tanárt, aki nagyszerű környezetvédelmi táborokat szervez nyaranta a diákjainak. A lányom - de azt hiszem a fiam is - több táborában részt vett, és mindig maradandó, jó élményekkel tért haza. Mi több, újságíróként több táborába ellátogattam, és írtam róla. Nem egy alkalommal a főztjét is megkóstolhattam, hiszen Ildikó táborainak egyik jellegzetessége az volt, hogy a tanárok a diákokkal közösen főztek, és azt fogyasztották el.  
Hozzávalók 

A sajtos-sonkás karajtekercshez: 4 szelet karaj, 4 szelet sonka, kb. 5 dkg félkemény sajt (trappista vagy füstölt sajt), só, bors, 1-2 evőkanál olaj. 
A zöldfűszeres sajtmártáshoz: 1 evőkanál liszt, 3-4 dl hideg tej, 1 evőkanál tejföl, 4-5 evőkanál reszelt sajt, snidling, petrezselyemzöld, tárkony, só. 
  
Elkészítése 

A karajt kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd rátesszük a sonkaszeletet és a hasábra vágott sajtot, felgöngyöljük és fogvájóval megtűzzük, hogy ne bomoljon ki sütés közben. Egy mély serpenyőben olajat hevítünk, a húsgöngyölegeket körbepirítjuk rajta, majd kevés vizet öntünk alája és megpároljuk. Ezután a húsgöngyölegeket tányérra szedjük, a lisztet elkeverjük kevés tejjel, majd besűrítjük vele a serpenyőben maradt levet. Hozzáadjuk a reszelt sajtot és annyi tejet kavarunk még hozzá, hogy szép, selymes mártást kapjunk. A legvégén adjuk hozzá a finomra aprított zöldfűszereket. 
A sajtos-sonkás karajtekercset tálaláskor félbevágva tesszük a tányérra, gazdagon meglocsoljuk zöldfűszeres sajtmártással és párolt rizst adunk melléje. 

Hasznos tudnivaló! 

* A snidlinget nevezik még gazdasszonyhagymának vagy szaporahagymának is. 
* Tetszés szerint használhatunk másfajta zöldfűszereket is.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése